Így lett loncsos puliból a család szemefénye
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben örökbefogadott kutyákat mutatunk be. Korábbi bejegyzésünkben Zen és Ragacs történetét ismerhettük meg, akiket új családjuk az Etyeki Állatvédő Egyesületnek köszönhetik. Jöjjön most Huba, a sintérteleptől megmentett puli.
“Szürke, hideg februári napon egy koszos, loncsos kutya hányja le a teraszomat. Hosszú volt az autóút a boxban. Most fel-le rohan, csahol. Sokat csahol.
Huba megérkezett hozzánk
Huba megérkezett hozzánk” – kezdik közös történetüket Zsuzsa és Zoli. Mint mondják, Huba korábbi gazdája meghalt, a hozzátartozók otthagyták a kutyát az udvaron élelem és víz nélkül. Helyzete elszomorító volt, a sintértelep kilátástalansága várt rá, ezért rövid mérlegelés után a befogadása mellett döntöttek.
“Felkészültünk a fogadására saját kutyaházzal, kennellel, azonban ő egyiket se díjazta” – mesélik. Huba, a kutyaházba egyetlen egyszer sem volt hajlandó még benézni sem. Azóta is télen-nyáron, hóban-fagyban a lábtörlőn fekszik, dacolva az időjárással. Kivéve, persze, amikor esténként a nappaliban terül el a padlón. Huba, gazdái szerint, nincs könnyű helyzetben szegény, ugyanis öt, egymást is utáló macska közé kell beilleszkednie. Talán ez az oka annak, hogy gyakran a mai napig ő is macskaként viselkedik, nem kevés derültséget okozva ezzel. Kedvence a száraz (vagy nedves és bármilyen) macskatáp, a neki szánt száraz (vagy nedves és bármilyen) kutyatápról hallani sem akar.
Huba imád a szabadban lenni
Huba házőrzési tudománya hagy még kívánnivalót maga után, mert bár a postást (a gyerekeket, öreg néniket, szúnyogokat) rendíthetetlenül ugatja, sok esetben elbóbiskol, amikor az éberségére lenne szükség. Ilyenkor utólagos ugatással próbálja kompenzálni mulasztásait, majd amikor megérzi, hogy hiábavaló, beletörődve elvonul. Legkedvesebb időtöltése a labdázás: rengeteg teniszlabdája van, amikkel igen profi módon bánik, és mindenhova cipeli őket. Kifejlesztette a labdával a szájban ugatást is, illetve a két teniszlabda egyszerre cipelését.
Puli lévén nagyon nehéz őt sétáltatni, hiszen a buszoktól kezdve a babakocsis kismamákig mindent és mindenkit lelkesen terel, mégis időnként kimerészkednek vele a közeli Mersze-mocsárba. Itt kis szerencsével nem találkoznak senkivel, ezért szabadon temetheti be magát falevéllel, fetrenghet a sárban, pocsolyában, és persze rohangálhat.
“Mivel igazi szabadulóművész (a kerítést sokadszorra teszi tönkre), mostanra feladtuk, hogy elzárjuk őt a külvilágtól. Sokszor előfordul, hogy a befogadott kutyák el-elszöknek az új gazdájuktól. Mázli, hogy neki esze ágában sincs továbbállni, hisz nagyon megszerettük, és elképzelni se tudjuk nélküle az életünket” – vallja be a két újdonsült gazdi.
Nagyon aranyos,megható történet,érződik belőle az igaz,őszinte szeretet.Huba szerencsés kutyus,hogy ilyen kedves,szerető család részévé válhatott.
Ugyan ezeket tudom én is elmondta a mi kis negrónkról.Minfent megugat,ne fogad szót,hiába próbálom S lehetetlent.A szőre,meigen komposzt,hiába kefélgetem nem igazán jön be semmi,amit csak csinálok vele.
Kedves Kutyák Világa!
Nekem is örökbefogadott kutyám van. 2 éve elvesztettük szeretett német juhászunkat, és akkor úgy gondoltam, soha többé kutya. Aztán a face bookon egyre több kutyás bejegyzésre lettem figyelmes, és azon vettem észre magam, hogy keresem ezeket a történeteket. Megnéztem az egy kutya végrendelete című videót, és eldöntöttem, jöhet egy elhagyott jószág. A FŐRI éppen örökbe fogadó napot hirdetett, így végignéztem a bennlévő kutyák adatlapjait. Azt tudtam, hogy fekete, nem fiatal, és keverék kutya lesz. Ahogy néztem a képeket megakadt a szeme egy kutyán, aki szerintem nagyon csúnya volt. Mondtam magamban – Istenem,ezt szegényt élő ember ki nem viszi! Aztán megjelent róla néhány másik kép, és egy leírás. A kutyát mi hoztuk haza, méghozzá úgy, hogy eleve érte mentünk. Mikor odaértünk a kennelhez, üresnek látszott, szegény reménytelenül feküdt benn a házikóban. Leguggoltam a rács elé, odaszaladt, pacsit, puszit adott, néhány perc múlva rácson kívül volt velünk. Loncsos volt, és sovány, de nagyon kedves. Míg sorba álltunk a papírokért, megláttuk, hogy farkaskörmei vannak. Nem tudtam volna visszavinni őt a kennelbe, és másikat választani.
Így itthon megbeszéltük az orvossal, hogy ivartalanítjuk, és leműti a farkaskörmöket is egy altatással.
A kezdet nem volt könnyű, mindentől félt. Szeretett sétálni, de néhány ház után menekült volna haza. Az úttesten rohant át, húzott. A dokinál végig fetrengte a várót nyüszítve. Aztán szép lassan összeszoktunk. Megpróbáltam utána járni a múltjának, de befogott kutya volt, semmi infó nem volt róla.
Itthon ahogy telt az idő egyre jobban megismertük őt. Végtelen hálás és játékos. Ha valamit akar, azt nyüszögéssel, bökdöséssel jelzi. Ha sétálni menne, odamegy a pórázhoz, és megszagolgatja.
Azt hiszem, már nagyon sok közös történetet tudnék mesélni. Mára ragaszkodó, vidám kutya lett.
Ritkán olvasok ilyen szép történetet. Mert bár minden örökbefogadás szép történet, de amikor valaki úgy választ direkt kutyát, hogy az legyen idősebb, fekete és “csúnya”, aki úgysem kellene senki másnak, arra már szavak sincsenek. Remélem, egyre több ilyen nagyszerű ember lesz.
Igen.Nagyon megérintett a történet engem is.Hiába aki szereti a kutyát az mindet szereti.Én is fogadkoztam mikor elveszítettem az agyontenyésztett extra mini yorki kutyusunkat,hogy soha többet nem engedek ilyen közel magamhoz kutyát.Hiába.Befogadtam egy 10 éves 2 éve utcán élő kutyust.Süket is,rosszul is lát.Imádom.Ő is engem.Lassú puszija az egész alkaromra mindent pótol.Hálás édes kicsi kutyus ő is.
A mi Borcsa pulink sem ment be hőszigetelt házába 5 éven keresztül, majd friss szalmá tettem a házába. Azóta minden reggel szalmás bundával jelenik meg.
Jó hogy vannak ilyen jó emberek. Èn ha örökbefogadnék,a legcsunyább kutyát hoznám el. Tisztelet érte,hogy ezt tették!