„Igazi rosszcsont, de a mi kutyánk”
Folytatva az örökbefogadásokról szóló sorozatunkat, most Monk történetét osztjuk meg veletek.
„2014-ben, pünkösdkor itt hagyott minket a család jó barátja, aki egy fiatal, 5 éves spániel kan kutyus volt. Őt egy szelektív hulladékgyűjtőben sírdogálva találtuk, és sikerült is megmentenünk. Ezek után nem volt kérdés, hogy ha kihevertük az elvesztését, egy újabb kutyus életét akarjuk megmenteni, vagy csak boldogabbá tenni.
Monk – úton hazafelé
Eltelt három év, és 2017 májusában került hozzánk a Miskolci Állategészségügyi Telep egyik lakója, akit bent Monk névre kereszteltek, mi pedig ezen csak annyit változtattunk, hogy sokszor inkább Monkinak szólítjuk. Mindkettőre hallgat.
Monk egy (körülbelül) február elején született kan németjuhász keverék. A májusi 3 kilós testsúlya ma már 20 körül jár, várhatóan egy 20-25 kilogramm körüli közepes testű kutya lesz. Megfigyelhetők rajta tipikus németjuhász vonások – árulkodó például a füle, farka, gyors tanulékonysága. Éber, okos, jó házőrző kutya, bár fiatal korából adódóan olykor még igazi rosszcsont. Ráadásul 2-3hónapja utolért minket a serdülőkor.
Még vár ránk az ivartalanítás és a farkaskarmak eltávolítása, és reményeink szerint további szétrágott játékok sokasága, jutalomfalatok garmada, és persze az első téli élmények…”
A történetet köszönjük szépen Istvánnak!
Nektek is van hasonló sztoritok? Osszátok meg velünk!
Tisztelt Gazdik és Monki !
Kívánom, hogy örömben és egészségben teljenek az évek ! Amit a család nyújt a kutyusnak ő sokszorosan meghálálja.